Magyar napok
Vámház krt-i Vásárcsarnok
(Budapest IX. ker., Vámház krt. 1-3.)
2017. szeptember 19-21.
kedd-csütörtök: 8.00 – 18.00
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara IV. Kiskereskedelem és Vendéglátás Osztálya a Budapesti Tematikus és Bevásárló Utcák Menedzsmentje (BUM) segítségével 2017. szeptember 19-21. között szervezi meg a Magyar Napok rendezvényét a Vámház körúti Nagycsarnokban.
Az évente kétszer, tavasszal és ősszel megrendezésre kerülő esemény több mint egy évtizedes múltra tekint vissza. A rendezvény helyszínét és eszközeit a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága jóvoltából a Nagycsarnok biztosítja. A rendezvényen közel 30 kézműves, művészi kézműves, népi iparművész mutatja be termékét. A látogatók ízelítőt kapnak a magyar kézműves hagyományokból, betekinthetnek a termékek készítésének kulisszatitkaiba, sőt egyes esetekben ki is próbálhatják a mesterséget. Olyan régi szakmák is megjelennek például, mint a kovács, a tojásfestő, a kádármester, a fafaragó, vagy akár a fazekas. A rendezvényen, címéhez méltóan kizárólag magyar kézművesek mutatkoznak be.Mindenkit sok szeretettel várunk!
Megosztás