Gombák kereskedelmének szabályozása Magyarországon I. rész – Történeti áttekintés

„A gombamérgezések elleni küzdelem egyik alappillére, hogy a kereskedelmi gombaforgalom tökéletesen biztonságos legyen.” (Kalmár-Makara, 1981)

A világon mindenütt árusítanak vadon termő gombát a piacokon és a vásárcsarnokokban. Például Németországban, hasonlóan hazánkhoz szintén elég gyakori a piacokon, többek között a vargánya, a rókagomba és a szarvasgomba.

A gombák árusítását legelőször a fővárosban szabályozták, 1899-ben piaci szabályrendelettel, azonban vidéken hosszú ideig nem volt erre vonatkozóan semmiféle szabályozás. Ebben a rendeletben 11 faj volt árusítható, többek között a mérgező papsapkagomba fajok, illetve több kiváló ízű, ehető faj nem szerepelt a listán.

1926-ban Szemere László közreműködésével megkezdődött a gombaismereti oktatás, amelyben a közélelmezési (vásár-) felügyelők részvétele kötelező volt. A második világháborút követően ez a rendszer nem volt tartható, mert a gombákat ismerők nagy része elesett vagy fogságba került, így a vásárcsarnokok igazgatója saját hatáskörében és felelősségére 1945-ben 23-ról 7-re csökkentette az árusítható gombák számát.

Az 1950-es évek hatalmas változásokat hoztak hazánkban a szabályozást illetően. 1953-ban olyannyira csapadékos volt az időjárás, hogy tömeges volt a gombamérgezés. Az adatok szerint a gombamérgezési esetek száma meghaladta a 3000-et, és több mint 500 halálos áldozatot követelt, ezeknek több mint a fele – majdnem 300 – Budapesten történt. A következő év sem volt más, a megtett intézkedések, és a figyelemfelhívások ellenére az 1954-es évet is közel 2000 gombamérgezési esettel és mintegy 300 halálesettel zárták.

Ezen események hatására mikológusok és orvosok közösen elérték, hogy megjelenjen a gombaárusítást szabályozó 8200-7/1957 sz. Eüm utasítás.

A rendeletben szabályozták, hogy csak gombaárusításra kijelölt helyeken, olyan piacon vagy vásárcsarnokokban szabad árusítani, ahol gombavizsgáló működik, vagy olyan üzletekben, ahol olyan személy végzi az eladás, akinek legalább alapfokú gombaismerői tanfolyama van.

Napi árusítási engedélyt kellett kiállítani, azt a gombatétel mellett jól láthatóan elhelyezni. Termesztett gombákra származási igazolás volt előírva. A rendelet megtiltotta a házaló árusítást, ami a gombamérgezésekhez nagymértékben hozzájárult, és ezzel egyidejűleg meghatározta az árusítható fajokat, ami akkor több mint 25 fajt foglalt magába.

Amennyiben a gomba fogyasztásra alkalmatlan volt, kobzási jegyzőkönyvet kellett felvenni.

Az 1953-54-es évek megdöbbentő adatai a gombamérgezések terén nem csak a kereskedelmi forgalomba kerülő gombákkal kapcsolatban hoztak változást. Akkor szervezték meg elsőként – kezdetben még társadalmi munkában – a hétvégéken működő díjtalan gombavizsgálatot a vásárcsarnokokban, illetve vidéken is kialakították a gombaszakértők ellenőrző munkáját.

A történeti áttekintés folytatása az alábbi linken:
Gombák kereskedelmének szabályozása Magyarországon II. rész – Történeti áttekintés

Abrudán Barbara

Forrás:

Babos L.-né (1972): A gombaárusítás szabályozása Magyarországon a 19. században. Mikológiai közlemények, 1972

Jakab A. (1975): A fővárosi gombaárusítás szabályozásának alakulása az utolsó 75 évben, Mikológiai közlemények, 1975

Krébecz, J. (1988): Gombaatlasz, Kétszáz Közép-Európai nagygomba

Kalmár Z. – Makara Gy. (1981):  Ehető és mérges gombák.