Ez a cikk 12 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A 2006. évi gombaverseny tapasztalatai

2006-10-20

A 7. alkalommal megrendezett Országos Gombafelismerési Versenyről a budapesti piacok és vásárcsarnokok mellett több mint 100 vidéki piacot, valamint vásárcsarnokot értesítettünk. Sajnos a jelentkezők száma a szakmai körökben már ismerté vált verseny ellenére sem nőtt az idei évben. A korábbi évek versenyzői viszont mondhatni hűségesen részt vettek a megmérettetésen, de úgy tűnik a többiek még mindig bátortalanok. Többször találkozunk azzal a visszajelzéssel, hogy szívesen részt vennének a versenyen, de nem vállalják fel, mivel úgy érzik a környékükön nincs olyan nagy gombaválaszték és ezért nem találkoznak a fajok oly széles skálájával, hogy a megadott határidőn belül végrehajtsák a feladatot.
Ízelítő a fajokból
Nos a bizonytalanoknak üzenjük, a verseny egyik célja, hogy felhívja olyan gombákra is a figyelmet, amelyek esetleg csak hazánk egyes vidékein fordulnak elő. Maga a verseny arra is jó alkalom, hogy a kevésbé gyakran látott gombafajokat gyakoroljuk, hiszen a gombaszakértőknek, minél többször megfigyelhetik a gombákat, annál nagyobb biztonsággal és annál gyorsabban felismerik azokat. Az azonos gombák is számos apró eltéréssel jelenhetnek meg és ezek rögzítését is elősegítheti a verseny. Valamint jó alkalom arra is, hogy a hétköznapok megszokottságát egy kicsit félretéve újból és újból átismételjük a gombák felismeréséhez szükséges ismérveket.
Versenyen kívüli érdeklődők
A fenti bizonytalanság pedig rávilágít arra is, hogy talán szükség lenne egy továbbképzési rendszert létrehozni, mely során az ország különböző részeiben rendszeresen megtartott gyakorlati előadásokkal újra és újra felelevenítenék, valamint növelnék a szakértők tudását. Az igen gombaínségesnek nevezhető őszi szezon ellenére sikerült a megszokott 60 gombafajt összegyűjteni és természetesen a gombák egy részének verseny közbeni cseréjét is tudtuk biztosítani. Talán az őszi szezon gyengébb gombafelhozatalának is köszönhető, hogy a tavalyi évhez képest a 80% feletti eredményt elérők száma némileg – 15 főre – csökkent a korábbi 22 főről. Megjegyzendő azonban, hogy több esetben is pontazonosság állt fenn és a sorrendet csak a kiírásban szereplő másod- és harmadrendű feltételek alapján tudtuk eldönteni. Örvendetes az a gyakorlat is, hogy több olyan leendő gombaszakellenőr is megtekintette a verseny-anyagot akik még a vizsgájuk előtt álltak és ezzel is számos fajt gyakorolhattak és rögzíthettek.
Kalendárium

2019. szeptember 16.
hétfő
Edit napja van.


Árak

Tekintse meg nagyobb vásárcsarnokaink zöldség-, gyümölcs- és húsárait!


Aktuális árlista

Piacok, Vásárcsarnokok

Tekintse meg piacaink leírását, nyitva tartását...




Tanúsítvány


Gombavizsgálat

A Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága az alábbi telephelyeken és időpontokban végez ingyenes gombavizsgálatot:

Időpontok és helyszínek

Fidel Gasztró

Állandó szakértőnk, Fidel Gasztró segít, hogy megismerje az alapanyagokat, amelyeket a konyhában használ. Itt megtalálhat az abált szalonnától a zsályáig mindent, ami a szakácskönyvben előfordulhat.


Receptek

Nem tudja mit főzzön vacsorára? Fidel Gasztró ebben is segít! Használja ki a nagyszerű alkalmat, hogy tanácsot kérjen mesterszakácsunktól!

Mai recept:
Töltött uborka (20 darab)

Ha a többi receptre kíváncsi:
Összes recept

Hungarikumok

Ismerje meg jellegzetes magyar termékeinket, melyek híressé tették országunkat!

Hungarikumok