Ez a cikk 12 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Gombaverseny 2006

2006-09-28

Az ősz beköszöntével közeleg az ’Országos Gombafelismerési Verseny’ időpontja is. Az idei immár a hetedik sorrendben, mely 2006. október 10-én kerül megrendezésre. A versenyen a már megszokott módon 60 fajt kell felismerni viszonylag rövid idő alatt.
Légyölő galóca
Amennyiben marad az utóbbi napok időjárása, az megnehezíti a versenyre gyűjtendő gombák becserkészését is. A csapadékosabb nyári időszakok után a szeptember igazi indián nyárral köszöntött be. Ami általában igen kellemes, de a gombákra sanyarú idők járnak, hiszen a 20 fok feletti hőmérséklet, napsütéssel és gyakori széllel hamar kiszárítja az erdőt s mezőt. Az őszi gombáknak köszönhetően rendszeresen megjelenő „gombadömping” még várat magára, de mint a kép is bizonyítja, galócákkal – a meleg hatására – még gyakran találkozunk. A hagyományosan kedvelt fajok, mint a Rókagomba, Vargánya, nagy őzláb igen megcsappantak. Ebben a kissé gombaínséges időben be kell érnünk kevésbé kedvelt, vagy értékelt gombákkal is. Kis szerencsével (no meg tudással) itt-ott ráakadhatunk ritkábban előforduló fajokra is mint például a 2. képen lévő Ráncos fenyőgomba.
Ráncos fenyőgomba
A képen is jól látható, hogy nevével ellentétben bizony lombos erdőben is előfordul. Az utóbbi hetekben bekövetkezett mérgezések ismét felhívják a figyelmet arra, hogy ne vegyük félvállról a gombákat, amiben nem vagyunk teljesen biztosak, azt mutassuk be szakértőnek és ne vállaljunk felesleges kockázatot.
Kalendárium

2019. január 24.
csütörtök
Timón napja van.


Árak

Tekintse meg nagyobb vásárcsarnokaink zöldség-, gyümölcs- és húsárait!


Aktuális árlista

Piacok, Vásárcsarnokok

Tekintse meg piacaink leírását, nyitva tartását...




Tanúsítvány


Gombavizsgálat

A Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága az alábbi telephelyeken és időpontokban végez ingyenes gombavizsgálatot:

Időpontok és helyszínek

Fidel Gasztró

Állandó szakértőnk, Fidel Gasztró segít, hogy megismerje az alapanyagokat, amelyeket a konyhában használ. Itt megtalálhat az abált szalonnától a zsályáig mindent, ami a szakácskönyvben előfordulhat.


Receptek

Nem tudja mit főzzön vacsorára? Fidel Gasztró ebben is segít! Használja ki a nagyszerű alkalmat, hogy tanácsot kérjen mesterszakácsunktól!

Mai recept:
Alföldi gulyás

Ha a többi receptre kíváncsi:
Összes recept

Hungarikumok

Ismerje meg jellegzetes magyar termékeinket, melyek híressé tették országunkat!

Hungarikumok