Ez a cikk 14 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Néhány szóban a 2005. évi
Országos Gombahatározási Versenyről

2005-10-18

Igazgatóságunk hagyománytisztelő módon az idei évben már 6. alkalommal rendezte meg országos szinten meghirdetett versenyét melynek előkészítése során több, mint 100 vidéki és fővárosi piacot értesített és kérte a jelenkezések visszaigazolását.
Annak dacára, hogy már nem az első alkalom az idei, a verseny megrendezésében a Budapesten kívüli résztvevők még mindig kissé bátortalannak nevezhetőek. Az értesített piacok számát tekintve jelentős részük nem jelzett vissza, vagy nemleges választ adott. Ugyanakkor a versenyre jelentkezők száma fokozatosan növekszik, az idei évben közel 45 fő jelezte részvételét. Az eredmények azt bizonyítják, hogy a „tapasztalt versenyzők” eredményei javultak. Természetesen nem szabad összetéveszteni egy viszonylag mesterséges környezetben, megszabott időre történő felismerési versenyt, egy lakossági szaktanácsadással, hiszen szinte mindenkiben van egy egészséges "vizsgadrukk", van akiben több és ez jelentősen befolyásolja az eredményt. Adott esetben a versenyen kevesebb pontot elért személy is megfelelő módon végzi munkáját, persze jó visszajelzést is adhat az elért pontszám, hiszen ki az akinek nem kell mindig újabb és újabb ismereteket szereznie? Számos olyan gombafaj van mely ritkábban fordul elő, nem azon a tájegységen nő ahol a szakellenőr dolgozik, alaposabb felkészülést igényel és erre a verseny is felhívhatja a figyelmet. Jóleső érzéssel tölheti el a versenyzőket, hogy a megszabott szűk határidőn belül (35 perc), 80% feletti eredménnyel teljesítették a feladatot közel huszan. Ami nem csekélység, hiszen minden évben 60 olyan gombafaj kerül be a versenyre, mely az adott időjárás mellett fellelhető. Valamint a fajok egy része a verseny során cserélődik, tehát a szakértők eltérő gombafajokkal találkoznak. Fontos még egyszer nyomatékosítani, hogy ezen eredmény a tudást jelzi de nem kizárólagos fokmérője.
2., 3. sz. kép: "Tanakodás verseny előtt"
Kalendárium

2019. november 13.
szerda
Szilvia napja van.


Árak

Tekintse meg nagyobb vásárcsarnokaink zöldség-, gyümölcs- és húsárait!


Aktuális árlista

Piacok, Vásárcsarnokok

Tekintse meg piacaink leírását, nyitva tartását...




Tanúsítvány


Gombavizsgálat

A Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága az alábbi telephelyeken és időpontokban végez ingyenes gombavizsgálatot:

Időpontok és helyszínek

Fidel Gasztró

Állandó szakértőnk, Fidel Gasztró segít, hogy megismerje az alapanyagokat, amelyeket a konyhában használ. Itt megtalálhat az abált szalonnától a zsályáig mindent, ami a szakácskönyvben előfordulhat.


Receptek

Nem tudja mit főzzön vacsorára? Fidel Gasztró ebben is segít! Használja ki a nagyszerű alkalmat, hogy tanácsot kérjen mesterszakácsunktól!

Mai recept:
Gyümölcsös kalács (20 szelet)

Ha a többi receptre kíváncsi:
Összes recept

Hungarikumok

Ismerje meg jellegzetes magyar termékeinket, melyek híressé tették országunkat!

Hungarikumok