Szilvás gombóc


Klasszikus finomság, nagyi konyhájából.

Hozzávalók:

100g zsemlemorzsa
180 g liszt
1 tojás
50 g vaj
800 g burgonya
500 g szilva
100 g szőlőcukor
fahéj
méz


Elkészítés:

100 g zsemlemorzsára szórjunk egy csipet finomra őrölt sót, és 20 g vajban, állandóan kevergetve pirítsuk aranysárgára. Ha kihűlt, tegyük egy nagyobb gyúrótálba, keverjünk hozzá 100 g szőlőcukrot és egy kevés őrölt fahéjat, majd lefedve pihentessük.
Ezután 800 g lisztes burgonyát főzzünk meg, és a héját lehúzva még melegen törjük át. Hagyjuk lehűlni, majd adjunk hozzá 1 egész tojást, 30 g szobahőmérsékletű vajat, fél mokkáskanál sót, és jól dolgozzuk ki. Tegyünk a simára kevert péphez 180 g lisztet, és alaposan gyúrjuk össze. Előtte azonban rakjuk fel a főzővizet a tűzre. A tésztát belisztezett deszkán, pihentetés nélkül nyújtsuk ki, majd vágjuk fel kb. 10 centiméteres oldalú négyzetekre. Rakjunk a kiszabdalt tésztakockák közepére fél mokkáskanál ikrás mézet, helyezzünk rá egy-egy szobahőmérsékletű szilvát, majd a négyzetek sarkait felemelve nyomkodjuk össze őket. Végül két kezünk között gömbölyítve formáljunk belőlük gombócokat, és bő, forró vízbe rakva főzzük őket kb. 15 percig, amíg a gombócok fel nem jönnek a víz felszínére. A puhára főtt gombócokat tésztaszűrővel szedjük ki, egy pillanatra mártsuk hideg vízzel töltött edénybe, majd jól csepegtessük le, és tegyük ki egy tányérra. Néhány másodpercig szikkasszuk, majd kisebb adagokban helyezzük a pirított morzsára, és forgassuk meg őket alaposan. Frissen tálaljuk.
Kalendárium

2018. december 14.
péntek
Szilárda napja van.


Árak

Tekintse meg nagyobb vásárcsarnokaink zöldség-, gyümölcs- és húsárait!


Aktuális árlista

Piacok, Vásárcsarnokok

Tekintse meg piacaink leírását, nyitva tartását...




Tanúsítvány


Gombavizsgálat

A Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága az alábbi telephelyeken és időpontokban végez ingyenes gombavizsgálatot:

Időpontok és helyszínek

Fidel Gasztró

Állandó szakértőnk, Fidel Gasztró segít, hogy megismerje az alapanyagokat, amelyeket a konyhában használ. Itt megtalálhat az abált szalonnától a zsályáig mindent, ami a szakácskönyvben előfordulhat.


Receptek

Nem tudja mit főzzön vacsorára? Fidel Gasztró ebben is segít! Használja ki a nagyszerű alkalmat, hogy tanácsot kérjen mesterszakácsunktól!

Mai recept:
Tojásos okara (8 darab)

Ha a többi receptre kíváncsi:
Összes recept

Hungarikumok

Ismerje meg jellegzetes magyar termékeinket, melyek híressé tették országunkat!

Hungarikumok