Ez a cikk 7 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Gombafelismerési verseny

2011-10-21

A tizenkettedik gombaversenyen részt vettek bizony elmondhatják, hogy kicsit más „szemszögből” is fel kell ismerni a gombákat. Az országos gombaversenyek elindítása óta ez az év volt az első, amikor az időjárás jóvoltából szinte semmi gomba nem volt, ezért zömmel úgynevezett liofilizált gombák kerültek a verseny anyagba és színesítésként néhány nyomtatott kép. A fentiek ellenére a tavalyi résztvevő számmal megegyező versenyző vett részt a rendezvényen.

Az extrém időjárás hatására a 60 gombafaj között nem csak az őszi időszakban gyakrabban előforduló példányok kerültek bemutatásra, hanem a „tartósított” gombák jóvoltából a tavaszi időszak jellegzetesebb fajaiból is merítésre került. Több olyan gomba is szerepelt, amit az adott faj megjelenési ideje miatt egyébként sem lehetett volna betenni élő példányként.

Természetesen az idei lista is a lehetőségekhez képest minél szélesebb skálából merített és az időközbeni fajcserék is megtörténtek. A gyakran megjelenő, illetve fontos fajok most is szerepeltek, de a ritkább, adott évben esetleg mégis megjelenők az ínséges „gombaidőszak” miatt ezen évben kimaradtak.
Lehet, hogy e miatt is, de örvendetes, hogy a 90% felett teljesítők száma a tavalyi évhez képest jelentősen nőtt és az átlagpontszámok is a tavalyiak felett alakultak.

A szegényes gombatermés ösztönzően hatott a versenyen kívüli résztvevőkre is (ők nem piacon tevékenykedő szakértők, illetve leendő szakértők), ebben az évben igyekeztek minden alkalmat megragadni tudásuk bővítésére így a versenyre is sokan - idén eddig messze a legtöbben - jelezték, hogy megmérettetik magukat és teljesítik a kiírás alapján a versenyt.

Kalendárium

2019. szeptember 16.
hétfő
Edit napja van.


Árak

Tekintse meg nagyobb vásárcsarnokaink zöldség-, gyümölcs- és húsárait!


Aktuális árlista

Piacok, Vásárcsarnokok

Tekintse meg piacaink leírását, nyitva tartását...




Tanúsítvány


Gombavizsgálat

A Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága az alábbi telephelyeken és időpontokban végez ingyenes gombavizsgálatot:

Időpontok és helyszínek

Fidel Gasztró

Állandó szakértőnk, Fidel Gasztró segít, hogy megismerje az alapanyagokat, amelyeket a konyhában használ. Itt megtalálhat az abált szalonnától a zsályáig mindent, ami a szakácskönyvben előfordulhat.


Receptek

Nem tudja mit főzzön vacsorára? Fidel Gasztró ebben is segít! Használja ki a nagyszerű alkalmat, hogy tanácsot kérjen mesterszakácsunktól!

Mai recept:
Töltött uborka (20 darab)

Ha a többi receptre kíváncsi:
Összes recept

Hungarikumok

Ismerje meg jellegzetes magyar termékeinket, melyek híressé tették országunkat!

Hungarikumok